Tegye fel a kezét, aki látta a Farsang az erdőben című darabunkat!

Ők már tudják, hogy a humoros történet mellett, az előadás díszlete is rejt meglepetéseket.
A mese elején még hó fedi az erdőt, de (és ez az első és nem utolsó titok amit elárulok) a történet végére „elolvad” a sok hó, és egy tavaszi mező látványa tárul a közönség elé.

Akkor következzék a második titok! Akik feltették a kezüket, ugye emlékeznek Mókus Marci odujára?! Ennek kapcsán el kell mesélnünk, hogy díszletet készíteni nem egyszerű dolog, főként, ha annak különös funkciója van, illetve még valami extra dolgot is tudnia kell, mert az előadásban kulcsfontosságú szerepe van. Hát a mi Mókus Marcink odujának bizony van… Az egyik jelentben egy hatalmas faág torlaszolja el az odu ajtaját. (Itt volt a harmadik titok) Tehát készítenünk kellett egy fát, amelybe a mókus ki- be tud közlekedni az ajtón, és erre fel kellett erősítenünk egy faágat amit egy egyszerű mechanikus szerkezettel az adott pillanatban (amikor a szélvihar letöri) az ajtó elé csapódik. Vagyis ezt a látszatot kelti. Mit csinálnak ilyenkor a Meselátók? Gondos tervezésbe kezdenek, rajzokat készítenek, kacatokat tesztelnek, damiloznak ide, damiloznak oda, varrnak egy picit, majd kifejtik, faragnak, ragasztanak… Mindezek után, amikor azt gondolják, hogy ennél jobb megoldást már nem is tudtak volna kitalálni… PRÓBÁLNAK! Aztán szomorúan konstatálják, hogy nincs több kezük amivel a mechanikát pontosan működtetni tudnák... Mert ugye a faág, ha letörik annak hangja van és még hangeffekt is kellene…

És ilyenkor jön -a kétségbeesés helyett - az újratervezés, gondolkodás, átírás, mágnesek, és végül a boldog megoldás! Nos, nem árulok el nagy titkot, de Mókus Marcinknak lett oduja, melyen van ajtó, ami nyitódik és csukódik, lett faág is, ami eltorlaszolja a bejáratot, sőt, még hanghatás is társul hozzá! És még új végtagokat sem kellett növesztenünk mindehehhez! Mi ez, ha nem varázslat?