Meselátó Bábtársulat

báb mese játék

DIY dédelgethető kiscica, melynek különlegessége, hogy "Anya varrta"

2018. augusztus 27. 08:07 - Mihàly Viktória

Meselátó Társulatunk izgalmas, tartalmas nyarat tudhat maga mögött.

Táboroztunk iskolásokkal, báboztunk, meséltünk, nyaraltunk, aztán új darabon is dolgoztunk, Szilvi kicsit babázott is, és újra itt vagyunk! Évadnyitó blogbejegyzésünk most a legkisebbekről szól. Minden korosztálynak mesélünk, bábokkal vagy anélkül. A mesehallgatást nem lehet elég korán kezdeni.  A bölcsődés korosztálynak egy kedves, ölelhető, (uram bocsá’) rágható, daloló, mondókázó zoknibábbal is csodálatos élményt nyújthatunk.

Tudjuk, hogy mindig nagy szeretettel fogadjátok "bábkészítős" írásainkat. Most egy szeretgetős zoknicica elkészítési módját mutatjuk be nektek, melyek különlegessége, hogy "Anya varrta", ezért felbecsülhetetlen értékű. Lehet nyúzni, becézni, énekelni vele neki,(cirmos cica haj…) segíthet lefekvésre bírni a kis gazdáját. Azokat a lurkókat, akik pedig most kezdik az óvodát, pedig elkísérheti az oviba, megkönnyítve ezzel a beszokást. 

(Én ezt a cicát a gyönyörű keresztlányomnak, Emesének készítettem mikor megszületett, azóta kapott mellé két "bölcs" baglyot is, ha szeretnétek, egy későbbi cikkben írunk majd azok elkészítési módjáról is.)

 

img_1958.JPG

Mire lesz szükséged?

  • egy megfelelő (gyereklábra való) zoknira
  • ollóra, tűre-cérnára, gombostűre
  • tömőanyagra, vagy szivacsdarára (a vattát nem javaslom, hiszen az mosáskor összetömörödik)
  • gombokra a cica szeméhez
  • és egy darab filc anyagra az orrához (de az orra és a szeme lehet akár gyöngyből is, ezt teljesen rátok bízzuk)

img_7976.jpg

Ha mindez megvan, akkor vedd elő a türelmed, és már hozzá is láthatsz! :) 

Első lépésként alakítsd ki a cica fülét, a kifordított zokni orr részéből a képen látható módon.

img_7979.jpg

Miután összevarrtad a megrajzolt íven a zoknit, csinálj egy bemetszést középen, így lesz majd szép hegyes a cica füle!

img_7980.jpg

Ha ez megvan, visszafordíthatod a zoknit, és voálá! :)

img_7982.jpg

Most pedig tömd ki a zoknit úgy, hogy a sarka része legyen a cica "feneke", amin meg tud majd ülni.

img_7983.jpg

Így tudod kialakítani a nyakát: 

img_7984.jpg

Vigyázz, ne húz túl szorosra, mert akkor "bólogatós" cica lesz belőle! 

img_7985.jpg

A cica farkát a zokni megmaradt részéből alakítjuk ki. 
(Akár tömőanyagot is tehettek bele, én magát a zokni anyagát hajtogattam össze egy hurkává, majd úgy varrtam össze)

img_7986.jpg

img_7990.jpg

img_7991.jpg

img_7992.JPG

Végezetül pedig felkerülnek a szemek és az orr, ezzel születik meg a cica karaktere is. A szemek pozíciójától, méretétő, alakjától függően lehet kedves, mókás, fiatal cica, de lehet egy rafinált kandúr is, ezt döntsétek el ti, milyen illene jobban a leendő gazdi kezei közé.

img_7999.jpg

 

Várjuk a fotókat az elkészült remekművekről, és az új cicatulajdonosok csillogó szemeiről! 

 

Szólj hozzá!

Itt a tavasz, jön a nyár!

2018. április 09. 14:19 - Mihàly Viktória

Alig, hogy beköszöntött a várva várt tavasz, de mi már a nyarat tervezzük. A nyarat bizony, hiszen évadzárás ide vagy oda, mi nyáron sem pihenünk. Nyári táborainkba várjuk azokat a gyerekeket, akik szeretnek alkotni, érdeklődnek a színházi munka a bábkészítés, bábjáték iránt, szeretnék felfedezni a bábelőadások kulisszatitkait vagy csak egyszerűen egy izgalmas új élménnyel gazdagodnának.

4.JPG

Mi is élvezzük a változatosságot, ezért tervezett táboraink sem „egy kaptafára készültek”. Általában az adott helyszín, erősen inspirálja a témaválasztást a tábor tervezésénél. 

Tájházi környezetben, magától értetődik, hogy olyan magyar népmeséket keltünk életre a táborozó gyerekekkel, amelyben a Magyar nép tárgyi kultúrája, szokásai (pl. udvarlás, leánykérés, jegyajándék, stb.) is szerepet kapnak. Terveink szerint az egy hetes tábor alatt a gyermekekkel sikerül életre keltenünk két népmesét, amelyet közösen egy történetté fűzünk majd. A szereplőket pedig - akiket meselátó szemünkkel elképzeltünk-  bábként elevenítünk meg. Persze az előadás sem maradhat el, ezért a tábor végén, a Szent Iván napi mulatságra meghívott sokadalomnak a gyerekek megmutatják, milyen nagyszerű mese kerekedett ki a kezeik közül.

dscf7803.JPG

A gyönyörű természeti környezet adta lehetőségeket is szem előtt tartottuk, amikor a Mátrafüredi tábor programját terveztük. Így kerekedett a „Mindennapra egy mese a Mátrában” bábos mese tábor programterve, amely valóban mesés környezetben fog megvalósulni. Itt mindig az előző nap hallott esti mese adja majd a következő nap témáját. Bábkészítés és bábozás mellett a csillagnézés, virágszövés, faragás, sok kirándulás is helyet kap a programjaink között. Úgy válogattuk össze a táborban elhangzó meséket, hogy a természetben szerzett tapasztalatok, tevékenységek kapcsolódjanak a történetekhez.

Természetesen nyár nem múlhat el anélkül, hogy otthon (Bugyin) ne lenne Bábtábor. Ezért idén is készülünk. Ebben az évben az újdonság a korábbiakhoz képest, hogy nem egy témához találunk ki történetet és szereplőket, hanem ismert rövid történeteket állítunk bábszínpadra, új köntösben.

5.JPG

A Báb és díszlet tervezéstől a dramaturgiáig mindent kipróbálhatnak a velünk táborozó gyerekek. Ahogyan a bábszínházi munkában, itt is mindenki megtalálhatja a számára leginkább szórakoztató tevékenységet, majd hozzá teheti a saját munkáját a közös produkcióhoz.

Hiszünk abban, hogy a közös alkotás közösségi élményt nyújt és olyasmire tanít, ami a hagyományos oktatáson túl mutat. 

Nyári Táboraink:

Június 18-22: "Életre keltett mese"
(Ócsai Tájház, cím: Ócsa, Dr. Békési Panyik Andor u. 4, 2364, Tel.: +36 30 494 3368)

Július 2-6: V. Bábos Tábor (Bugyi)
(Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár, Bugyi, Beleznay tér 2, 2347 Tel.: +36 29 347 043

Július 8-13: "Minden napra egy mese a Mátrában" (zárt körű tábor)
(Mátrafüred, Malom fogadó)

Táborainkba 8-12 éves gyermekek jelentkezését várjuk!                         

Bővebb információ és jelentkezés a tábori időpontok mellett feltüntetett intézményeknél, telefonon vagy személyesen.

 

Szólj hozzá!

KÖZÖSStÉG - a jó ügy érdekében

2018. március 26. 08:26 - Mihàly Viktória

Nem vagyunk hívei a direkt reklámnak, de Doszpod Tünde és a KÖZÖSStÉG mellett nem tudunk szó nélkül elmenni. Tegnap második alkalommal volt lehetőségünk részt venni ezen a nagyszerű kezdeményezésen, szeretnénk nektek bemutatni a Szitaköző Egyesületet!

28378599_1584580988329424_3730058634709251165_n.jpg

 

Néhány szó róluk:
Küldetésük az alulról építkező közösségi kezdeményezések, "jó ügyek" életre hívása, társadalom egészét érintő kulturális és művészeti programok szervezése.
A KÖZÖSS(t)ÉG egy közösségi projekt, vállalkozás, amelynek a ráckevei The Old Barge Pub hajó ad otthont. 2018. tavaszától a Szitakötő Egyesület rendszeres kulturális és művészeti programokkal, koncertekkel, kiállításokkal, filmklubbal és gyermekprogramokkal várja a Kis-Dunára látogatókat.

Hihetetlen, hogy mekkora lelkesedéssel és pozitív energiákkal képviseli mindezt Doszpod Tünde!

Köszönjük, hogy mi is részesei lehetünk ennek a születőben lévő csodának!

Figyeljétek őket a facebook-on!

https://www.facebook.com/szitakoto1esulet/


1 komment

Március 21. a Bábszínház Világnapja

2018. március 19. 17:05 - Mihàly Viktória

programajánló Meselátó módra

Március 21.-én tartják a Bábszínházi Világnapot. Összegyűjtöttünk Nektek néhány klassz programlehetőséget erre a napra, fogadjátok és látogassátok őket szeretettel! 

  • IX BÁBU fesztivál a Budapest Bábszínház szervezésében:
    https://www.programturizmus.hu/ajanlat-babu-fesztival.html
  • Az Erzsébet teret óriásbábok lepik majd el szintén a Budapest Bábszínház szervezésében:
    https://esemeny.altalanos.info/event.php?id=121153
  • Lássuk a nézőt! : 
    http://www.szinhazineveles.hu/hirek/lassuk-a-nezot-babszinhaz-es-szinhazi-neveles-szakmai-nap/
  • Veszprémben a Kabóca Bábszínház programján vehettek részt:
    https://szinhaz.org/csak-szinhaz/csak-szinhaz-videk/2018/03/07/harom-bemutatora-keszul-tavasszal-veszpremi-kaboca-babszinhaz/
  • Kecskeméten a Cirókások is bővelkednek remek eseményekben!
    http://www.ciroka.hu

 

meselato_logo_rgb_kek_hatter.jpg

Szólj hozzá!

A három (?) kiscica, és a sok csoda

2018. március 12. 14:54 - Mihàly Viktória

A három kiscica című mesét báboztuk...

 ... és (csak mert szeretjük a humoros sztorikat) megírjuk nektek, miket tapasztaltunk.

img_20180312_101921.jpg

Azt mindenki tudja, hogy a bábszínház az a műfaj, ahol a szemünk előtt történik meg a varázslat. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy ezt a csodát másképp "nézi" a kisgyerek, a nagy gyerek és a felnőtt is. 

Ebben a mesében három huncut (a miénkben Cirmi egy szürke csíkos, Kormi egy koromfekete, és Cilike egy hófehér) kiscica kalandjait követhetjük nyomon, a már jól ismert történet alapján. 

A mese elején komoly probléma vetődik fel... Hiszen mikor Cica Mama ébresztgetné a kiscicácat, nem találja őket a kosárkájukban. Az aggódó macskama kétségbe esik, és még a gyerekeket is meg szokta kérdezni, hogy nem bújt-e el véletlenül a lábuk alatt valamelyik.

img_20180312_102400.jpg

És itt, ezen a ponton már meg is mutatkozik, hogy ki hogyan "nézi" az előadásunkat. Mert a pici gyermek elhiszi, hogy akár a lába alá is bújhatott valamelyik kiscica, és meg is kukucskálja! A nagyobb már tudja, hogy nincs ott a kiscica, de mégis elhiszi, hogy akár ott is lehet, tehát megnézi. A felnőtt viszont ebben a pillanatban válik cinkostárssá velünk. Hiszen ő pontsan tudja, hogy nincs a lába alatt semmiféle macska, (hiszen annak elég erős és jellezgetes hangja lenne..) mégis megnézi! Igen, a felnőtt is benéz a szék alá, körül néz maga mellett! Mert tudja, hogy az illúziót csak így lehet fenttartani. 

Aztán persze megkerül Cirmi, Kormi és Cilike is, és egy fürge kisegér után azon nyomban beleugranak egy lisztes zsákba, ahonnan egy kis keresgélés-kutagkodás után három fehér cica bújik elő.

21371044_1618421321555933_872305205628553622_n.jpg

Hogyan reagál erre a közönség?
Ami minden korosztálynál közös, az az, hogy: waaaoooo!
Viszont, míg a pici gyermek elhiszi, hogy onnan tényleg három fehér macskakölyök bújik elő, addig nagyobb gyermek már sejti, hogy itt valami turpisság van a dologban. És (bár ő is elhiszi, de) elkezd azon gondolkodni, hogy vajon hogyan lehetséges ez? A felnőtt pedig egy pillanatra gyermekké válik, annak ellenére, hogy pontosan tudja, hogyan csináltuk...

img_20180312_101513.jpg

Aztán mikor a kormos kályhacsőbe bújnak történetünk szereplői, a pici és a nagyobb gyermek is várja a varázslatot, a felnőtt fejében pedig az a gondolat fogalmazódik meg: Na csajok, ezt most hogy fogjátok megoldani!?

És mi természetesen megoldjuk... ahogyan azt is, mikor a tóból kievickélve mindhárom négylábú eredeti bundájában pompázik.

dscf8034.JPG

Ebben a mesénkben különösen sok ámulatba ejtő mozzanat van, és még az is lehetséges, hogy nem pontosan három az A három kiscica. :) 

Egyszer, ha alkalmatok nyílik, mindenképpen nézzétek meg ezt az előadásunkat! 


www.meselato.hu
meselatoszem@gmail.com
https://www.facebook.com/meselato/

meselato_logo_rgb_kek_hatter.jpg

Szólj hozzá!

Papírhuszár és társai

2018. március 05. 21:02 - Mihàly Viktória

avagy, mi fán terem az origami bábszínház?

Nemzeti ünnepünk közeledtével úgy gondoltuk, hogy ismét egy kis játékos alkotásra hívunk Benneteket.
Videónkban megmutatjuk nektek hogyan lehet a legegyszerűbben origami bábot, esetünkben egy huszárt készíteni.


Ugyan ezzel az alappal, szinte bármilyen bábot tudtok hajtogatni, engedjétek el a fantáziátokat!
Természetesen várjuk az elkészült bábokról a fotókat és az élménybeszámolót!
Bábozódjatok be!

img_9297.JPG

És ha kedvet kaptatot a hajtogatáshoz, szeretettel ajánljuk Kricskovics Zsuzsanna - Haui Blázs Bogdán könyvét!

 img_9298.JPG

 

 

Szólj hozzá!

Bábszínházban jártunk

2018. február 27. 20:09 - Mihàly Viktória

Meselátók a Budapest Bábszínházban

Mit csinálnak a Meselátók, ha éppen nem báboznak, alkotnak, vagy a következő darabjukon törik a fejüket?
Nos, bábszínházba mennek! 


A Budapest Bábszínház kiváló programsorozatot indított "Bábszínház 7x 16+" néven, melyet bokros teendőink miatt sajnos nem mindig tudunk látogatni, viszont most szombaton eljutottunk, és csak ámultunk, meg bámultunk! 


Fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan inspirálódjunk, új ingerekkel vegyük körül magunkat, hiszen a lelki feltöltődés mellett, pompás szakmai ötletekkel is ellát minket egy-egy ilyen alkalom.

Ezen a szombat délutánon Bánky Eszter, Blasek Gyöngyi és Kemény István közreműködésével kukkanthattunk be az árnyjáték rejtelmeibe, köszönjük nekik az élményt!

És ha már árnyjáték, akkor ítt van taz dolog, amit biztosan nem tudtatok róla!

http://babszinhaz.blog.hu/2018/02/15/tiz_dolog_amit_nem_tudtal_az_arnyjatekrol

 

Szólj hozzá!

Bábszínházi kulisszatitkok - Odu-gondok -

2018. február 19. 07:13 - Mihàly Viktória

 Tegye fel a kezét, aki látta a Farsang az erdőben című darabunkat!

Ők már tudják, hogy a humoros történet mellett, az előadás díszlete is rejt meglepetéseket.
A mese elején még hó fedi az erdőt, de (és ez az első és nem utolsó titok amit elárulok) a történet végére „elolvad” a sok hó, és egy tavaszi mező látványa tárul a közönség elé.

img_9052.jpg

Akkor következzék a második titok! Akik feltették a kezüket, ugye emlékeznek Mókus Marci odujára?! Ennek kapcsán el kell mesélnünk, hogy díszletet készíteni nem egyszerű dolog, főként, ha annak különös funkciója van, illetve még valami extra dolgot is tudnia kell, mert az előadásban kulcsfontosságú szerepe van. Hát a mi Mókus Marcink odujának bizony van… Az egyik jelentben egy hatalmas faág torlaszolja el az odu ajtaját. (Itt volt a harmadik titok) Tehát készítenünk kellett egy fát, amelybe a mókus ki- be tud közlekedni az ajtón, és erre fel kellett erősítenünk egy faágat amit egy egyszerű mechanikus szerkezettel az adott pillanatban (amikor a szélvihar letöri) az ajtó elé csapódik. Vagyis ezt a látszatot kelti. Mit csinálnak ilyenkor a Meselátók? Gondos tervezésbe kezdenek, rajzokat készítenek, kacatokat tesztelnek, damiloznak ide, damiloznak oda, varrnak egy picit, majd kifejtik, faragnak, ragasztanak… Mindezek után, amikor azt gondolják, hogy ennél jobb megoldást már nem is tudtak volna kitalálni… PRÓBÁLNAK! Aztán szomorúan konstatálják, hogy nincs több kezük amivel a mechanikát pontosan működtetni tudnák... Mert ugye a faág, ha letörik annak hangja van és még hangeffekt is kellene…

img_9044_2.jpg

És ilyenkor jön -a kétségbeesés helyett - az újratervezés, gondolkodás, átírás, mágnesek, és végül a boldog megoldás! Nos, nem árulok el nagy titkot, de Mókus Marcinknak lett oduja, melyen van ajtó, ami nyitódik és csukódik, lett faág is, ami eltorlaszolja a bejáratot, sőt, még hanghatás is társul hozzá! És még új végtagokat sem kellett növesztenünk mindehehhez! Mi ez, ha nem varázslat?

img_3275_3.jpg

 

Szólj hozzá!

" A a a a farsangi napokba"

2018. február 12. 07:56 - Mihàly Viktória

Farsangoltak az óvodákban, iskolákban az elmúlt héten és mi is kivettük részünket a mulatságból. Igaz, hogy mi csak bábos jelmezünket öltöttük magunkra és A "Farsang az erdőben" című darabunkkak kacagtattunk meg több száz gyereket.

ujlengyel_farsang_7.jpgfotó: Csikóné Kiss Kinga

Korábban írtunk már arról, hogy a gyerekközönség őszinte spontán reakciói azonnal jelzik számunkra, hogy mi az ami működik, vagy éppen korrekcióra szorul egy előadásban. Ezért még fontosabb számunkra ez a visszajelzés egy új darabnál.

ujlengyel_farsang_8.jpgfotó: Csikóné Kiss Kinga


Mókus Marci, a kissé harcias mókus Tapsi a félénk nyuszi, és Döfi a hasát féltő, vaddisznó, no meg Harkály Doktor kalandjait nézve, nevettek a gyerekszájak, vagy éppen feszült csendben figyeltek az apró szempárok.

 

 ujlengyel_farsang_5.jpgfotó: Csikóné Kiss Kinga


Jöttek velünk, „beszippantotta” Őket a történet. És ez számunkra a legnagyobb öröm. A paraván eltakarja előlünk a gyermekek arcát, mégis érzékeljük a közönség minden rezdülését a hangokból egy egy elejtett beszólásból, vagy amikor együtt énekelnek a főhőssel. Az igazi öröm pedig az, amikor az előadás végén vastapsot kapunk és a gyerekek kórusban kiabálják: Vissza, vissza.

ujlengyel_farsang_11.jpgfotó: Csikóné Kiss Kinga

Szólj hozzá!

"be"bábozódtunk

2018. február 05. 05:00 - Kormos Rebeka

Azt tapasztaljuk, hogy nagyon kedvelitek bábkészítős írásainkat, erre a hétre ajánlunk néhány inspiráló oldalt, alkotót, ahol és akiknél remek, egyszerűen elkészíthető ötleteket találtok.

Könnyen, gyorsan, kevés eszköz felhasználásával bővíthetitek az otthon elkészített bábok gyűjteményét.

fb_img_1503390564370.jpg

Paper Magic

Renata, Youtube csatornáján azt ígéri, hogy minden nap új ötlettel áll elő. Emberfeletti teljesítmény lépést tartani Vele, így ő igazán inspiráló személy ebben a virtuális közösségben. Munkáiban az a zseniális, hogy valóban kicsi gyerekek mellett is elkészíthetőek az ötletei, mert pillanatok alatt kész.
Klikk ide!

Krokotak

Na ez a társaság ipai méretekben ontja az ötleteket. Legyen kérdés egy gyerek buli, a szünidő alkotással teli eltöltése vagy éppen az anyák napi üdvözlő kártya, nekik mindene van megoldásuk.
Klikk ide!

Moms and Crafters

Ebben az oldalban az egyik legnagyszerűbb dolog, hogy a gyerekek korára is lehet keresni. Ők tényleg az anyukák igényeire figyelnek.Oldaluk több, mint egy ötletbörze, ahol csemegézhetünk. Családi témában remek cikkeket olvashatsz tőlük. 
Klikk ide!

Ezek az oldalak mind angol nyelven szólnak hozzánk, igaz. Videóik, leírásaik mégis annyira beszédesek, hogy nyelvtudás híján is remekül boldogulhatunk. Mivel hatalmas, számunkra is felfoghatatlan nagyságú, internetes közösségben dolgoznak ezek az ötletadók, bízhatunk abban, hogy ami megy több 10.000 embernek, rajtunk sem fog ki. Ezeken az oldalakon a megalkotók figyelemmel kísérik bejegyzéseiket és ami nem megy vagy nem érthető átdolgozzák, hogy valóban segítséget jelentsen egy-egy anyaguk.

Korábbi bábkészítő, bábjáték ötleteink:
Egy PET palack új élete
Árnyjáték feketén-fehéren
Marionett bábok gesztenyéből

Osszátok meg velünk fotó, vagy videó formában, hogy milyen remekművek születtek a kezeitek alatt!
De ami ennél is fontosabb: Bábozzatok, mert bábozni jó!

A Meselátó Bábtársulat bábos repertoárja folyamatosan bővül. Igyekszünk széles korosztályban kielégíteni a meseszerető gyerekek igényeit, ha módunk van rá visszatérni azokra a helyszínekre Pest megye határain belül, ahol már jártunk.
Várjuk megkereséseiket a meselatoszem(KUKAC)gmail.com címen!

Addig is kövessetek minket a Meselátó Faceook oldalunkon!

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása