Meselátó Bábtársulat

báb mese játék

Papírból metszett legenda

2017. november 06. 05:33 - Kormos Rebeka

"Szent Márton hó és szél nyomán"

Új darabbal készülünk a közelgő Márton napjára.
Az árnyjáték, maga a csoda. Az alkotás folyamata szinte beszippantja a ember s a végtelenségig lehet igazítani a történetben megjelenő tárgyakat, emberi alakokat.
Kínában i.e.2000 évvel jelent meg az első árnyjáték s fennmaradásának ténye is bizonyítja mennyire foglalkoztatja az embert a fény és az árnyék különös játéka. Kevesen tudják, de a filmtörténet első egész estés animációs filmje az Ahmed herceg 1923 és 1926 között készült s egy árnyjátékot mutat be.
28087_40.jpgForrás: www.mafab.hu
Darabunk apropóját az ócsai közösség meghívás adta. Itt 2013-ban több intézmény, vállalkozó és civilszervezet kezdeményezésére egy, a Márton napjához kötődő szokás kelt életre. A gyerekek legnagyobb örömére - ahogy hallottuk -  november második hetében, lámpásokkal sétálnak családok, barátok, munkatársak együtt.
Bár a Márton napi lámpás séta német eredetű szokás, a közösség számára vonzó alkalom s az egyre hosszabbodó éjszakák miatt az ember eredendő, sötéthez fűződő félelmeire, hiedelmeire, szokásaira ad megélési lehetőséget.
marton_legenda3.jpgFotó: Meselátó Bábtársulat
A gyermekek is szeretnek  árnyszínházat csinálni, ezért bátorítunk mindenkit, hogy vágjon bele, akár az ünnep kapcsán, akár csak úgy, a maguk örömére. Nem kell hozzá más, csak sötétség és valamilyen  fényforrás egy fehér felület, fal vagy éppen lepedő, ami a játékteret adja. Akár a kezeinkből formálunk különféle állati sziluetteket vagy kivágott kis figurákkal mesélünk történeteket, nagyszerű előadás  születhet az egész család örömére. 
marton_legenda.jpgFotó: Meselátó Bábtársulat
Hasznos segítség lehet Babos Eszter, Otthonos bábok, bábos otthonok című könyve, amely sok más mellett ebben is ötleteket ad a szülők, nevelők számára. 
Tapasztalatunk szerint, az iskolás korosztály is megmozgatható evvel a technikával, akár osztályközösségi munkára is. A kis anyag-, és helyigényű technika az ifjú alkotókat is magával fogja ragadni. 
marton_napi_seta.jpg
Szertettel várunk mi is minden családot, gyermeket és felnőttet új darabunk premierjére, november 10. péntek este 17 órai kezdettel az ócsai Kálvin házba (Ady u. 1.)! 
Az árnyjáték után indul a közös séta, ahol mindenki a saját lámpásával az Öregfalut körbesétálva a Tájházban még egy körjátékban is bekapcsolódhat.
Ha tetszett a cikkünk, várunk vissza jövő hétfőn is.

Folyamatosan bővülő repertoárunkkal igyekszünk széles korosztályban kielégíteni a meseszerető gyerekek igényeit és ha módunk van rá visszatérni azokra a helyszínekre Pest megye határain belül, ahol már jártunk.
Várjuk megkereséseiket a meselatoszem(KUKAC)gmail.com címen!

Addig is kövessetek minket a Meselátó Faceook oldalunkon!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meselato.blog.hu/api/trackback/id/tr8913189972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása